Megállt a labda, megszűnt a futás

73 éves korában elhunyt a szegedi futball leghűségesebb edzője, a Szegedi Labdarúgás Díszpolgára, Szalai István, Dzsínó. Játékosok ezreit irányította a szavaival, tetteivel nemcsak a futballpályán, hanem az életben is - erre utalnak azok a szólások, amelyek a pályafutása és munkája mellett itt maradtak nekünk a halála után is.

Ott ült velem szemben. A Tápai utcai futballkávézóban beszélgettünk. Rossz híreket hallottam róla. Azt, hogy nagyon beteg. Rákérdeztem, de ő tagadta.

– Ha a torokfájás betegség, akkor az vagyok. A nagy melegekben a torkom miatt nem bírtam rendesen étkezni, ezért egy kicsit lefogytam. Gyenge vagyok, de nem beteg – mondta még szeptember végén.

Aztán vasárnap délelőtt jött a hír: elhunyt Szalai István, illetve ahogy mindenki ismerte: Szalai Dzsínó. Magában tartotta az igazságot. A valóságot, amely ezt az erős embert megtörte, végül le is győzte.

Sokak szemében ő volt a szegedi futball. Pályaedzőként, majd vezetőedzőként szolgálta – és ezt szó szerint kell érteni – a város népszerű sportágát évtizedeken át. Játékosok ezreivel dolgozott, akiket ő nevelt a futballra és az életre. Éppen az utóbbi területen is hasznosak voltak azok a tanácsok, idézetek, amelyeken generációk nőttek fel. Íme, néhány közülük:

„Ne itt sétálgass, nem a Champs-Élysées-n vagy. Hagyjuk ezt a Chanel-stílust!"
„Inkább ülj be a Gerbeaud- ba egy ásványvízre, minthogy a Kapufa kocsmában dőzsölj."
„Doki, mit adtál a fiúknak, hát visszafelé futnak..."
„Futball! FUT-BALL! Benne van a nevében, édesapám! Először fut, és csak aztán a labda. Láb kell ide, édesapám! Láb és szív."

Az élet megadta neki, amit nagyon megérdemelt: alig két hónapja, szeptember 22-én megkapta mint Szeged leghűségesebb edzője a Szegedi Labdarúgás Díszpolgára címet a Vasutas-pályán rendezett SZVSE–Ferencváros magyarkupa-mérkőzés előtt. Közel háromezren ünnepelték őt ott, ahol egykor nagy sikereket ért el, élt át. Korábban a csapatot, most őt tapsolta meg a közönség.

Mondják, az élet nem áll meg. Ám most egy picit megállt. Talán nem is picit, nem is egy pillanatra. Elment a szegedi futball éltetője. Pista bácsi, Dzsínó, most nem futunk, és nincs labda. Állunk, és várunk – Rád.

Karakter volt

Major Lászlóegykori NB I-es labdarúgó

– Portörő Gábor és édesapám mellett Szalai István volt a nevelőedzőm, nekik nagyon sokat köszönhetek. Később edzőm és munkatársam is volt, az utolsó pillanatig kapcsolatban álltam vele. Örültem, amikor megkapta a Szegedi Labdarúgás Díszpolgára címet, megérdemelte. Egy éve még azt kérdeztem tőle, miből van, hogy ilyen jól tartja magát. Álma volt, hogy újra lesz Szegeden NB I-es futballcsapat egy új stadionban, ám fájdalom, ezt már nem éli meg. Bozsik-programokra járt velem, kereste, kutatta a tehetségeket, ám az utóbbi időben már lemondta ezeket az utakat. Komoly tekintélye volt Szegeden, igazi karakterét vesztette el a város futballtársadalma.

Tisztelték

Dr. Kováts Gábor egykori NB I-es labdarúgó

– Amikor Szegedre kerültem, ő volt a pályaedzőnk, és elég keményen bánt a fiatalokkal, ahogy mindig is. Aztán később, ahogy múltak az évek, átalakult a kapcsolatunk, sőt később már munkatársak is voltunk, amikor a felettese voltam 2000 és 2004 között az FC Szegednél. Soha nem volt vele semmilyen konfliktusom, egyenes ember volt. Ha mégis akadt problémája, az éppen az egyenessége, az őszintesége miatt alakult ki. Ezért viszont tisztelte őt mindenki, és attól nem kellett tartani, hogy hátba támad. 
A szegedi futball egy legendát, intézményes alakját vesztette el.

Mindenkit szeretett

Csúri Csaba, az FC Szeged egykori csapatkapitánya

– 13 és 24 éves korom között volt az edzőm, éppen ezért nehéz átélni az elvesztését... Az egész szegedi labdarúgásban biztos pontnak számított, és most ez a biztos pont szűnt meg. Úgy nőttem fel, hogy ő egy megrendíthetetlen személyiség, ha valamit mondott, az úgy is volt. Következetesség, becsületesség jellemezte, sokat tanulhattunk tőle erkölcsileg is. Kár, hogy nem tudattuk vele még az életében, hogy mennyire tiszteltük. Felnőttként látjuk már, mit akart, mi volt a célja. Szeretett minket. Mindenkit szeretett.

Életpálya

Szalai Dzsínó István 1945. augusztus 13-án született. Pályafutása alatt csak szegedi csapatokban (UTC, SZVSE, SZEOL) szerepelt, majd 1979-ben krónikus Achilles-sérülés miatt abba kellett hagynia az aktív futballt. Méltó módon búcsúztatták, hiszen az akkor még szovjet Csernomorec Odessza elleni nemzetközi mérkőzésen vonulhatott vissza. 

Dr. Juratovics Aladár azonban a labdarúgás mellett tartotta, és az ifjúsági B csapat edzője lett. Csehó, Hurguly, Kemenes, Takó, Kampler – többek között ők voltak az első tanítványai. 

A felnőtteknél a SZEOL, majd a Szeged SC kispadján ült, előbb mint másodedző, majd egészen az élvonalig jutott vezetőedzőként. Az utolsó teljes NB I-es szezonban ő volt a Szeged SC vezetőedzője 1990/91-ben. Később megalapította a Szegedi Szalai Focisulit, a mai SZEOL SC jogelődjét. Sikeresen irányította 2000 és 2004 között az FC Szegedet is az NB I/B-ben, illetve 1996-ban a Tisza-Új KSK-t a megyei I. osztályú bajnoki címig vezette. Az utóbbi időben a megyei labdarúgásban dolgozott az utánpótlásban, a versenybizottságban, a játékvezetőkkel.

Forrás: delmagyar.hu

SZEOL SC