Véget ért a kupaszereplés: búcsúzott a SZEOL SC és a Makó is

Mindkét Csongrád megyei labdarúgócsapat számára a hetedik forduló jelentette a végállomást a Magyar Kupában. A SZEOL SC hiába dominálta az első félidőt a Kaposvár ellen, a vendégek vezetése döntő jelentőséggel bírt, a Makó pedig helyzetek tömkelegét hagyta ki Sényőn.

Pedig minden jól indult a SZEOL SC számára az NB II-ben július vége óta menetelő Kaposvár ellen. Az első percekben Kéri visszacsele után ívelt középre, ahol Grünvald az ötösről fejelt a kapu fölé. Hiába dominált a mezőnyben a SZEOL, kimaradtak a hazaiak lehetőségei, ráadásul a félidő hajrájában egy kavarodás után Andorka az ötösről a bal felsőbe bombázott, így a szünetben vezetett az addig keveset mutatott Kaposvár.

A somogyiak a folytatásban már aktívabbak voltak, Prokopnak kétszer is nagy védést kellett bemutatnia, a kék-feketék pedig Horváth Péter bombája után álltak közel az egyenlítéshez. A meccs a hajrában dőlt el, Rácz kezére vágódott egy labda a tizenhatoson belül, miután testtel blokkolni akart egy átlövést, a büntetőt Andorka magabiztosan lőtte a szegedi kapuba. A végén egy szabadrúgás után Rácz besodorta ugyan a labdát, de az egyenlítés már nem jött össze.

SZEOL SC - Kaposvári Rákóczi FC 1-2 (0-1)

Labdarúgó Magyar Kupa 7. forduló. Szeged, SZVSE-stadion, 200 néző. Vezette: Oláh Gábor (Szvetnyik, Molnár).

SZEOL: Prokop - Kéri, Rácz, Gál, Grünvald, Forró (Kozics, 63.), Lévai, Ondrejó, Göncző (Horváth P. - a szünetben), Tomisics, Pócs (Péter, 73.). Vezetőedző: Siha Zsolt.

Kaposvár: Slakta - Fodor, Godzsajev-Telmán (Nagy K., 73.), Nagy J. (Vachtler - a szünetben), Andorka, Tratnyek, Zsiga, Csiszer, Kollega (Borbély, 61.), Horváth F., Csernák.Vezetőedző: Waltner Róbert.

Gól: Rácz (91.) ill. Andorka (41., 87., 11-esből)

Sárga lap: Rácz (86.)

Siha Zsolt: - A bekapott gólig rendben volt a játékunk, de a befejezésünkkel hónapok óta gondban vagyunk. Csalódott vagyok, az utolsó passzainkban hibáztunk, egy Andorka Péterrel volt több ma a Kaposvár. Semmire sem megyünk azzal, hogy egy ilyen régóta veretlen csapat ellen jól játszottunk, hiszen kiestünk.

Forrás: delmagyar.hu

Galéria:

Kaposvári mecss kép Kaposvári mecss kép Kaposvári mecss kép Kaposvári mecss kép Kaposvári mecss kép Kaposvári mecss kép Kaposvári mecss kép Kaposvári mecss kép Kaposvári mecss kép Kaposvári mecss kép Kaposvári mecss kép Kaposvári mecss kép Kaposvári mecss kép Kaposvári mecss kép Kaposvári mecss kép Kaposvári mecss kép Kaposvári mecss kép Kaposvári mecss kép Kaposvári mecss kép Kaposvári mecss kép Kaposvári mecss kép

SZEOL SC