Hármat lőve nyerte a megyei rangadót a SZEOL

kép

Ugyan bátran kezdett a Makó, de a SZEOL feljavult, és végül simán nyert, így továbbra is hibátlan hazai pályán.

A bajnokságban még nyeretlen Makót fogadta a saját közönsége előtt még hibátlan SZEOL SC az NB III Közép csoportjában.

A hagymavárosiak bátor játékkal kezdtek, ezzel többször problémát okoztak a SZEOL-nak, Bánóczki Dániel éles kísérleténél Prokop Rostislav védésére is szükség volt. A félidő felénél kényszerű cserét kellett meglépnie a SZEOL padjára visszatérő Siha Zsoltnak, Göncző László ugyanis nem tudta folytatni, így Rabatin Szabolcs állt be. Öt perccel később megszerezte a vezetést a kék-fekete együttes, Beretka Péter kiváló, külsős indításával lépett ki Maksimovic, és ugyan lövése kipattant, de az erre érkező Beretka Péter már az üres kapuba fejelt, 1-0. A folytatásra aktívabb lett a szegedi csapat, Mihály Dávidnak több lehetősége is volt arra, hogy még a szünet előtt megduplázza a Tisza-partiak előnyét.

A fordulás után hamar eldőlt a megyei derbi: előbb egy jobb oldali beadást bólintott Garamvölgyi Csaba kapujába Grünvald Attila, majd mintegy tíz perccel később Mihály Dávid teljesen szabadon vehette át a labdát a tizenhatos előterében, és pontos lövést küldött a makói kapuba. A hátralévő időben már nem tudta azt a játékot hozni a Makó, ami jellemezte a Maros-parti együttest az első 45 perc során, így a SZEOL végül simán, 3-0-ra behúzta a mérkőzést, és továbbra is hibátlan hazai pályán, míg a Makó zsinórban kilencedik mérkőzésén szenvedett vereséget.

A SZEOL-ra jövő héten egy újabb megyei rangadó vár, hiszen Mórahalomra utaznak Kéri Tamásék, míg a Makó a kispesti fakót fogadja.

Labdarúgó NB III Közép csoport, 13. forduló

SZEOL SC – Makói FC 3 – 0 (1-0)
Szeged, SZVSE-stadion, 500 néző. Vezette: Bálint Attila (Zahorecz Roland, Belicza Bence Péter).
SZEOL: Prokop – Rácz, Gajág, Grünvald, Lévai, Ondrejó, Beretka, Kéri (Skribek, 74′), Göncző (Rabatin, 23′), Mihály, Maksimovic (Benkő, 65′). Edző: Siha Zsolt.
Makó: Garamvölgyi – Takács J., Tóth I., Sirokmán, Rakonczai, István, Varga R. (Tóth T., 56′), Bánóczki (Gilinger, 72′), Széll (Csupity, 82′), Babolek, Gémes. Edző: Méhes Tibor.
Gól: Beretka (28′), Grünvald (50′), Mihály (62′).
Sárga lap: Gémes (12′).

Siha Zsolt: “Sejtettem, hogy egy nagyon motivált, agresszív csapat ellen fogunk játszani. Az első félidőben tompák voltunk, de a gólunk után elég sima mérkőzés volt, ilyen arányban is megérdemelten nyertünk. Fiatal az átlagéletkorunk, ha komoly teher nehezedik ránk, akkor azt nehezen reagáljuk le.”

Méhes Tibor: “Az első félidőben még nekünk voltak lehetőségeink, de aztán hoztuk a szokásos formánkat. Csak futottunk az események után, ameddig ekkorákat hibázunk, addig vajmi kevés esélyünk van a győzelemre. Sajnálom a játékosokat, mert ami csuklóból menne, most az sem sikerül.”