Bajnoki címre pályázik a SZEOL visszatérője

kép

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a 26 esztendős Nikola Makszimovcs egy nem túl sikeres féléves ceglédi kitérőt követően, visszaigazolt a SZEOL SC-hez. A szerb támadó komoly ambíciókkal tért vissza, szeretné, ha csapata a következő idényben egy osztállyal feljebb szerepelne.

– Miért döntöttél úgy, hogy féléves ceglédi kitérőt követően visszatérsz a SZEOL-hoz?

– Nem kellett sokat gondolkodnom, amikor megkerestek a SZEOL-tól. Rengeteg szép élmény köt a klubhoz, és szeretnék újabb sikerekkel gazdagodni.

– Hogyan fogadtak a csapattársaid?

– Amikor visszatértem olyan érzésem volt, mintha el se mentem volna. Ez az én második családom és remélem, hogy ez így is marad.

Nikola Makszimovcs vezeti a labdát

Nikola Makszimovics 2015 és 2018 között 83 mérkőzésen 27 gólt szerzett a SZEOL színeiben. ( Fotó: Kovács Ferenc)

– Ősszel mindössze három mérkőzésen léptél pályára Cegléden. Megbántad, hogy nyáron odaszerződtél?

– Sajnálom, hogy nem kaptam több lehetőséget a bizonyításra Cegléden, de ilyesmi a magasabb ligákban játszó profi játékosok életében is gyakran előfordul. Úgy vagyok vele, hogy ami nem öl meg, az megerősít, rengeteget tanultam ebből a kudarcból.

– Hogy érzed, mekkora különbség van jelenleg a másod és a harmadosztály között?

– A legmarkánsabb különbség talán az, hogy a másodosztályban több meccset kell játszanod, ezáltal több lehetőséged adódik a javításra. Emellett jobb minőségűek a pályák, és több néző kíváncsi egy-egy összecsapásra. Remélem a következő szezonban megmutathatjuk, hogy valójában nincs nagy differencia a két liga közt.

– Szerinted erősebb a SZEOL jelenlegi kerete a tavalyinál?

– Ezt nehéz eldönteni. A tavalyi szezon első felében remekül szerepeltünk, de aztán a tavasszal kicsit megtorpantunk. Bízom benne, hogy most másképp lesz és elérjük a célunkat, ami nem lehet más, mint a bajnoki cím megszerzése. Ehhez nagy akaratra és alázatra lesz szükségünk, de csak így juthatunk fel az NB II-be.

– Az előző szezonban, tíz találattal holtversenyben te lettél a házi gólkirály. Tavasszal hány gólt remélsz magadtól?

– Mindig jó érzés, amikor te vagy az első számú gólfelelőse a csapatnak, főleg amikor emellett még a társaid is jól teljesítenek. Szeretném megemlíteni, hogy Beretka Péter is ugyanannyi találatot jegyzett az előző idényben, mint én így neki is jár az elismerés. Konkrét számot nem tűztem ki magam elé, csak az számít, hogy a csapat elérje a célját.

Forrás: szegedma.hu