Harc nélkül sose add fel!

Az élet nem mindig azt hozza, amit várnánk. Olykor megesik, hogy nem tudjuk zökkenőmentesen csinálni azt, amit a legjobban szeretünk. Sokan ilyenkor összetörnek, feladják. Vannak, akik kétségbeesetten keresnek mást, de a pótolhatatlant nem lehet lecserélni. Ma Kalmár Ferenccel beszélgetek, aki idén télen került a SZEOL SC-hez. A 28 éves támadónak rengeteg nehézséggel kellett szembenéznie, ami nagymértékben befolyásolta karrierjét. Ő azonban nem adta fel és bízik benne, hogy még sokáig hódolhat szenvedélyének.

    - Az első kérdés nem lehet más csak az, hogy hogyan kezdtél el sportolni

„Nagyon visszanyúló ez a dolog. Olyan 5 éves lehettem, amikor édesapám elkezdett kivinni magával a sportpályára, mert ő is labdarúgó volt. Akkor még csak elbohóckodtam a labdával, mit is csinálhattam volna 5 évesen? Majd csak 8-9 éves koromban kezdtem el egyesületi szinten játszani. Így kezdődött az én kis pályafutásom.”

    - Édesapád törekedett arra, hogy te is futballista légy, vagy csak úgy kivitt magával?

„Nem tudom, hogy volt-e hátsó szándéka ezzel, de nem bántam meg, mert imádom ezt a sportot.”

    - Otthon gyakoroltál édesapáddal? Közös programként esetleg fociztatok?

„ Igazából nem volt sok szabadideje. Egy-két alkalommal fociztunk, de mivel rengeteget dolgozott, ezért nem volt sok ideje játszani. De ettől függetlenül sokat törődött, foglalkozott velem, sőt a mai napig figyel rám még így is, hogy 28 éves vagyok. Eljön a meccseimre és támogat.”

    - Hol kezdtél el egyesületi szinten játszani? Ez az időszak pont az iskola kezdés korszakában volt és gondolom az iskolában már fociztál az osztálytársakkal is?

Martfűn kezdtem el focizni még kislurkó koromban. Majd játszottam a Szolnoki MÁV, csapatában is. Aztán volt egy törés, mert elkezdtem csak általános iskolai szinten focizni. Diákolimpiákon vettünk részt. Részesei voltunk a Bozsik-programnak is. Ekkor nem volt egyesületem, de volt egy lehetőségem, hogy a Kunhegyesi Sportiskolába menjek. Én ezt megragadtam és onnantól kezdve klubszinten focizok.”

    - Sok klubban megfordultál, de hogyan indult a felnőtt karriered? 

„Amikor 16 évesen visszakerültem Újpestről, akkor édesanyám azt szerette volna, ha elkezdek a tanulásra koncentrálni, de édesapám nem engedte, hogy ne sportoljak és a cibakházi felnőtt csapatban mutatkozhattam be. Majd átkerültem Kunszentmártonba.”

    - Téged mennyire foglalkoztatott a tanulás? Édesapád a példaképed volt és gondolom törekedtél arra, hogy a nyomdokaiba lépj.

„Persze. Hogy is mondjam, egy picit a célom volt az, hogy apámnál jobb legyek. Aztán ahogy telt az idő ez egyre jobban a héttérbe szorult, mert a példaképénél hogy legyen jobb az ember? Sehogy se. Minden nap arra törekedtem, hogy minden nap egy kicsivel több és több legyek. Minden meccsen egyre jobb legyek és minél magasabb osztályba tudja játszani.”

Ferenc védekezik     - Ha jól tudom, akkor Kunszentmárton után ismét a Szolnoki MÁV csapatába kerültél. Milyen érzés volt visszatérni, hiszen egyszer már el kellett onnan menned. Nem volt lehetőséged ott folytatni a karriered, de amikor visszamentél már jóval több tapasztalatod volt, meg sokkal ügyesebb is voltál. 

„Az igazsághoz hozzátartozik, hogy 10 év telt el a kettő között. Szóval piciként meg felnőttként játszottam ott. Akkor jutott fel a Szolnok felnőtt csapata az NB I-be. Indítottak egy NB III-as csapatot is. Gondoltam miért ne? Megpróbálok NB III-as játékosból NB I-es lenni. Az NB III-ban jöttek a gólok. Fel is figyeltek rám. Elkezdtem az NB I-ben edzeni. Egyszer ültem is a padon, de sajnos ott nem jutottam több lehetőséghez. Hozzátartozik a karrieremhez, hogy rengeteget voltam sérült és akkor is következett egy ilyen sajnálatos időszak. Jött egy sérülés hullám. Azt mondták a vezetők, hogy mivel nem tudnak használni, megválnak tőlem. Ekkor kezdtem el megyei szinten ugrándozni a csapatok között.”

    - Azon esetleg nem gondolkodtál, hogy talán másik poszton nem sérülnél meg olyan sokszor? Jobban ki tudnál teljesedni.

„Az a helyzet, hogy ez egy olyan dolog, hogy az én szervezetem a legnagyobb ellenségem. Szóval én hízékony vagyok, sérülékeny vagyok és nagyon korán savasodnak az izmaim. Ez azt jelenti, hogy tartósan nem tudok sokat futni. Mivel a csatárposzt „a legkevesebbet futó poszt”, meg imádok gólt rúgni, így az volt a legkézenfekvőbb, hogy csatár leszek.”

    - Édesapádnak volt köze hozzá, hogy csatár lettél, vagy csak az imént felsoroltak miatt lettél az?

„Kicsinek ez nem volt rám jellemző. Voltam én nyúlgerinc is. Ez így felnőtt koromra alakult ki, vagy valamit én rontottam el, de kicsinek is azért akartam csatár lenni, mert apukám is csatár volt. Előttem volt az, hogy ő mindig gólt rúgott és én is ezt szerettem volna.”

    - Sokat ugráltál a csapatok között és közben 2013-ban már megfordultál a Szeged 2011 csapatában, de csak egy fél évet voltál ott. Miért?

„Sajnos ez is egy olyan időszak volt, amire egy játékos nem szívesen emlékszik vissza, mert szinte végig sérült voltam. Mindig fájt a derekam, fájt a combom. Valahol mindig be voltam gyulladva, ami akadályozott az edzésben és a meccsen való részvételben is. Ott is úgy döntöttek, hogy mivel ott sem tudnak használni, így elválnak útjaink.” 

Ferenc védekezik 2.    - Erre mindenképpen ki kell térnünk. Rengeteg ember panaszkodik, hogy fáj mindene. Sokaknak van valami baja, és emiatt nem csinálnak semmit, de itt vagy te, aki rengeteget volt sérült és még mindig focizol. Mi motivál benne, hogy tovább folytasd?

„Most mondhatnám azt, hogy a foci az életem. Ezzel le tudnám rövidíteni az egészet. Ehhez értek a legjobban. Ezt szeretem a világon a legjobban. Ehhez van a legtöbb tehetségem. Mivel foglalkoznál legszívesebben a legtöbbet, ha nem azzal, amit szeretsz, és a legjobban tudsz a világon. „

    - Igen. Viszont a Szeged 2011 után elég sok időt töltöttél Tiszakécskén. Hogyan emlékszel vissza erre az időszakra?

„Hát négy és fél év elég sok idő. Hívtak és elfogadtam. Elkezdtük megyei szinten, majd hirtelen elindult a változás. Stadion, elvárások, de ennek ellenére nagyon jó volt. Jó volt részt venni a változásban. Szerettek a városban, szerettek a szurkolók, szerettek a csapattársak. Nagyon-nagyon jó szívvel gondolok vissza az egészre. Az elválás viszont már nem volt olyan szívmelengető, mint amilyennek kellett volna, de azért több a pozitív, mint a negatív momentum.”

    - Hogy értékeled azt, hogy a sok ugrálás után végre volt egy stabil csapatod. Ilyenkor nyilván még többet kell nyújtani a bent maradásért. De mennyire meghatározó az ugrálás a fejlődés szempontjából? Hiszen minden edzőnek más a felfogása, más a technikája.

„Minden csapat egy új kihívás. Minden kihívás mögött egy új taktika, egy új edző áll. Újak a társak, be kell illeszkedni. Minden ilyennel szembe kell nézni egy labdarúgónak, hogyha vált. Viszont nem feltétlenül rossz dolgok ezek, mert minden csapatnál, minden edzőnél új tapasztalatokat szerzel és ezzel te csak több vagy.”

    - Beszéljünk most már a jelenről. A téli átigazolási időszakban érkeztél a SZEOL-hoz. Milyen itt lenni? Mennyiben tér el az eddigiektől?

„Mivel Tiszakécskén négy és fél évet töltöttem egy kicsit megrémített, hogy megint egy új közegbe kerülök. Nem az, hogy hozzánk kerülnek az újak és nekünk kell befogadni, hanem engem kellett, hogy befogadjanak. De egy olyan csapathoz kerültem, ami az egyik legbefogadóbb csapat, amibe pályafutásom során kerültem. A srácok nagyon profik. A hozzáállásuk, a mentalitásuk nagyon profi. Az edzői stáb felkészült, motivált. A város gyönyörű és élhető.  Nagyon pozitív a benyomásom. Nagyon megszerettem. Úgyhogy úgy néz ki, hogy nyáron is maradnék, ha a vezetőség is úgy gondolja.”

    - Akkor arra kérlek, hogy mond el mik a rövidtávú céljaid? Mi az, amit szeretnél bizonyítani a csapatnak, a vezetőségnek a szezon hátralévő részében?

„Nagyon magas elvárásokkal érkeztem ide, mert magasabb osztályból jöttem. Nagy elvárás felém, hogy sok góllal segítsem a csapatot. Most az a célom, hogy megmutassam, hogy meg is tudom szerezni, mert eddig sikerült egy meccsen 3 gólt lőnöm, de ez még mindig kevés.”

Ferenc védekezik 3.

Azt hiszem, ez mindenki számára bizonyítja, hogy érdemes harcolni azért, amit szeretünk. Kalmár Ferenc élete a labdarúgás, de a sors gyakran visszahúzta őt. Sosem adta fel, harcolt, hogy megmutassa, lehet rá számítani. A sok sérülés ellenére mindig felállt és kiment a pályára, hogy hódolhasson szenvedélyének. Reméljük sok sikerélményben lesz része itt Szegeden. 

Nagy Dávid

(HappyHelp Kft.)