Magasra nőtt tehetség

Ismét egy ifi játékosunk mutatkozik be. Bár még előtte az élet, de ő már most különleges tagja a futball társadalomnak. Ez a játékos jelenleg 14 éves, de méretei alapján akár a felnőtt keret tagja is lehetne. Jóval magasabb kortársainál. Tapasztalatban sincs hiány, de a felnőttek nyilván ezen a téren előnyben vannak. Ábrahám-Fúrús Bencével fogok beszélgetni, aki imádja a labdarúgást, de a mai napig próbálják rávenni, hogy inkább kosarazzon. 

   -    Hogyan lépett be az életedbe a sport?

„A foci volt az első, amivel foglalkoztam, mert apukámmal és a nagymamámmal sokat játszottam. Utána az óvodába is folytattam, de az iskolában teljesedett ki. Azt mondták jól áll nekem a foci, de mellette kosaraztam és kézilabdáztam is.” 

     - Ez alapján, amit elmondtál, de én is úgy tudom, hogy sokáig nehéz volt eldöntened, hogy a labdarúgást vagy a kosárlabdát válaszd. Miért döntöttél a foci mellett?

„Az iskolában mondták, hogy kosárlabdázzak, mert az illene hozzám. Szeretek is kosarazni, de én a focit jobban kedvelem, mert azt már régóta csinálom. Meg ez a kedvenc sportom.” 

     - Mióta játszol egyesületben? 

„Ez lesz a 9. év, hogy a SZEOL SC labdarúgója vagyok.”

     - A SZEOL-nál kezdted a karriered vagy előtte voltál máshol is?

„Itt kezdtem csak, régebben még Tisza Volán Focisulinak hívták.”

     - Gondolkodtál már azon, hogy kipróbáld magad más kluboknál is?

„Igen gondolkodtunk ezen a szüleimmel, meg hívtak is Gyulára, de még nagyon fiatal vagyok. Jövőre kezdem a középiskolát és emiatt úgy döntöttünk, hogy nem megyek másik egyesületbe.”

     - Az elmondottak alapján fontos számodra a tanulás. Hogyan tudod összeegyeztetni a kettőt? Mennyire megoldható, hogy tanulj is meg sportolj is?

„Meg tudom oldani, mert a szüleim nagyon sokat segítenek.  Szentmihályon élek, ezért a szüleim nélkül nehéz dolgom lenne, mert sok időt venne el az utazás, de mivel el tudnak vinni autóval, így nem okoz gondot. A tanulás pedig nagyon fontos, mert ha jól tanulok, akkor könnyebben boldogulok majd a labdarúgás befejeztével.”

     - Sorolhatnám a nagy neveket, akik a kötelező edzésen kívül rengeteg időt töltenek külön edzéssel. Nálad ez mennyire van jelen? 

„Amikor kiköltöztünk Szentmihályra már volt focipálya, de régen, amikor még csak kijártam a mamámhoz, akkor még nem volt. Mivel van lehetőségem, ezért hetente legalább kétszer biztosan kimegyek, de ha csapattársam ráér, akkor ő is ki szokott jönni velem. És járunk rendszeresen csapattársaimmal közösen plusz BOSU erőnléti edzésre is a fociedzéseken kívül.”

- A szorgalmadnak az eredménye is megvan, hiszen tavaly te voltál a Csongrád megyei U14-es bajnokság gólkirálya. Mit jelentett ez számodra?

„A csapatomnak is köszönhetem, hogy ez sikerült. Nélkülük biztosan nem jött volna össze, de nagyon elégedett voltam.”

- Nyilván minden csatár gólt szeretne lőni, de a legtöbb gól megszerzése egy külön élmény. Viszont felmerül a kérdés, hogy a magasságod miatt mennyire támaszkodnak rád egy-egy fejelésnél?


„Mondjuk úgy, hogy mindig. A szögleteknél az szokott lenni az elképzelés, hogy a beívelik a labdát és én befejelem. A messzebbi szabadrúgásoknál is fontos szerepem van a kapu előterében.”

- Szerinted mennyire hátráltatja a fejlődésedet az, hogy a fejeseknél kifejezetten rád támaszkodnak, hiszen az azt jelenti, hogy az edzéseken is erre fektetik a hangsúlyt.

„Nem hátráltatja, mert így több esélyem van gólt szerezni. A szabadrúgásokat ugyanúgy gyakorlom. A szögletrúgásokat is szoktam gyakorolni.”

  

   - Véleményed szerint ez a magasság átok vagy áldás?

„Igazából mindkettő. A legnagyobb gond, hogy a korosztályomban nálam kisebbekkel játszom. Ha fellökök valakit arról én nem tehetek. 

     - Volt már ebből problémád? 

„Igen. Sárgalapot már kaptam emiatt, de szerencsére kiállítást még nem.”

     - Mik a terveid a jövőre nézve? Szerinted mennyire lesz nehéz az iskolaváltás?

„Biztos, hogy nehéz lesz, de szeretném ugyanúgy folytatni. Oda fogok arra figyelni, hogy megfelelő tanulmányi eredményeim legyenek és mellette nagy hangsúlyt fektetek majd a sportra is.”

     - Ebben a korban még sok szabadidő áll rendelkezésedre a nyári szünidő keretein belül. Mivel fogod tölteni a nyarat?

„Biztos, hogy ki fogok menni a focipályára a barátaimmal. Figyelni fogok arra, hogy edzésben maradjak, de mindenképpen lesz egy kis kikapcsolódás is.”

     - Igaz, hogy most jön az iskolaváltás, de mégis, ha jönne egy jó ajánlat, mondjuk a Ferencvárostól, megragadnád az alkalmat?

„Mindenképpen megbeszélném a szüleimmel, de lehet, hogy megragadnám.”

     - Mennyire erős ez a korosztály, amiben játszol? Véleményed szerint mennyire jó az ifi képzés?

„Vannak gyengébb csapatok. Volt is ebből problémánk, mert előfordult már, hogy lebecsültük az ellenfelet és ennek vereség lett a vége. De összességében erős a bajnokságunk.”


Egy ifjú titánnal beszélgettem, aki a példaképe lehetne a mai fiatal generációnak. Az élete részét képezi a sport, de mégis tudja, hogy mellette más kötelezettségeknek is eleget kell, hogy tegyen. Reméljük, hogy majd ő is dicsőséget hoz szeretett városunk számára. 

Nagy Dávid

(HappyHelp Kft.)