Sport vs. Tudás?

Minden ember azt mondja, hogy sportolni jó. Sportolni kell, mert a mozgás nagyon egészséges és szükség van rá. Azonban a többség csak a kijelentésig jut el. Van, akit még csak nem is érdekel a testmozgás és vannak, akik negatívan véleményezik a legtöbb sportembert. Mégpedig azt a réteget, akik nem nyernek nagy világversenyeket, de aktív résztvevői a hazai sportéletnek. Úgy gondolják, hogy nem nyújtanak eleget ahhoz, hogy tisztelni lehessen őket. A többség véleménye szerint a semmire kapnak hatalmas fizetéseket és emellett semmi mással sem foglalkoznak. Sőt állítják, hogy annyira jól keresnek, hogy nem is tanulnak. Általánosításként hangzik el, hogy minden sportoló buta. Ez így valóban nagyon egyszerűnek hangzik. Azt is mondhatnám, hogy vonzó életpálya. Nem kell tanulni, alig van kötelezettségem és mégis sok pénzt keresek. A valóság azonban más, nagyon más. Ma Pócs Tamással beszélgetek, aki a SZEOLS SC középpályása. Tamás nagyszerű példa arra, hogy egy sportoló ugyanúgy él, mint bárki más, csak a mindennapi teendője mellett az élete részévé vált a mozgás is.

-    Hogyan kezdtél el sportolni? Tamás futás közben

„Kiskoromban nagyon szerettem nézni a sportokat a tv-ben. Mindenféle sportot szívesen néztem, de a labdarúgás volt a kedvencem. Végül elsőosztályos koromban levittek a szüleim a zentai focipályára. Két hét után azt mondták, hogy még nagyon pici vagyok. Inkább ne kezdjek még el focizni. Hozzanak vissza harmadikos koromban. Ezután elkezdtem asztaliteniszezni, de az nem tetszett. Unalmas volt. Végül harmadikos koromban visszatértem a focihoz és azóta töretlen a lelkesedés.”

-    Gyakorlatilag saját döntés volt, hogy sportolni szeretnél. De azért a szüleid ösztönöztek rá?

„Így van. A szüleim is sportoltak. Édesanyám futott. Édesapám pedig úszott is, meg vízilabdázott is. A focihoz nem volt közük, de imádják ők is a sportot.” 

-    Mikor lettél hivatásos labdarúgó?

15 éves koromig játszottam a zentai csapat utánpótlásában. Utána átkerültem a felnőtt keretbe és ott már szerződést is kaptam. Azóta folyamatosan szerződtetett játékos vagyok.”

-    A középiskolában már tudtad, hogy egyetemre szeretnél menni, de ehhez jó tanulmányi eredmények szükségesek. Hogyan tudtad összeegyeztetni a kettőt? Egyrészt azt, hogy jó jegyeket szerezz, másrészt pedig azt, hogy a lehető legjobban teljesíts a focipályán?

„Imádtam a focit. Nálam az volt az első helyen és utána jött csak a tanulás. A foci adott nekem erőt a tanuláshoz. Természetesen az edzéseken az edzők figyeltek a tanulmányi eredményeinkre. Ha valakinek nagyon rosszak voltak a jegyei, akkor nem is engedték edzésre. Mondták az illetőnek, hogy előbb az iskolában érjen el jó eredményeket és utána jöhet a pálya

-      Ez nagyon jó ösztönzés volt, mert, ha focizni szerettél volna, akkor tanulnod kellett.

„Igen, de volt egy olyan gondolatom is, illetve nem csak nekem, hanem a szüleimnek is, hogy mi van akkor, ha hosszabb időre lesérülök? Az nagy hátrányt okozhat a karrierem kiépítésében. De a középiskolás éveim alatt könnyedén össze tudtam kapcsolni a kettőt, mert a felnőtt csapatból akkor már sokan dolgoztak. Ezért úgy időzítették az edzéseket, hogy oda tudjunk érni.”

-      Mikor és mi alapján döntötted el, hogy milyen szakra szeretnél majd járni az egyetemen?

„Először azon gondolkodtam, hogy hova szeretnék menni. Pécsre vagy Szegedre. Végül Szeged mellett döntöttem, mert közelebb van az otthonomhoz. Valamint tetszik a város is. Nagyon szerettem a földrajzot, ezért környezetmérnöki képzésre mentem, de másfél évvel a vége előtt elkezdtem a testnevelés egyetemet. Végül második tárgyként a földrajzot választottam. Így lettem testnevelés és földrajz tanár.”

-      Mondtad, hogy a labdarúgásnak kiemelt szerepe van az életedben. Akkor gondolom a sikeres felvételi után itt Magyarországon próbáltál szerencsét. Olyan csapat kellett, ami közel van Szegedhez. Ezért mentél Kiskundorozsmára?

„Igen, de előtte edzettem pár hetet a Tisza Volán Focisulinál is. Ott azt mondták, hogy ha nem tudok ott lenni minden edzésen, vagy nem érek oda, akkor inkább hanyagoljam. Keressek másik klubot. Aztán egy kicsit az FK Szegednél is. Utána kerültem Kiskundorozsmára, ahol már igazolt játékos lettem.”

-      Egy évet töltöttél Kiskundorozsmán. Utána átmentél Tápéra. Mi volt az oka a váltásnak? Gondolkodtál azon, hogy inkább maradnál a jelenlegi csapatodnál?

„A Tápé abban az évben megyei bajnok lett, de sajnos az osztályozót nem sikerült nekik megnyerni. A következő idényben ismét a bajnoki cím volt a cél és ez engem nagyon motivált. Úgy voltam vele, hogy ez egy nagyszerű lehetőség számomra. Átigazoltam és két évig voltam ott.”

Tamás focimeccsen -    A nagy lehetőség mellett azért kötelezettségek is adódtak bőven. Hogyan tudtad összeegyeztetni az egyetemi tanulmányaidat a focival? Nyilván még többet edzettél, hogy el tudd érni a célod, de az egyetem sokkal komolyabb, mint a középiskola. 

„Azt kell, hogy mondjam nem volt nehéz. A középiskolával ellentétben az egyetemen tudtam pakolgatni az órákat. Úgy vettem fel őket, hogy el tudjak menni az edzésekre. Sokat segített az is, hogy megyei I. osztályban nem 5, hanem csak heti 3 edzés van. A külön edzéseket pedig akkor csináltam, amikor belefért az időmbe. Muszáj kiemelnem, hogy én az edzések után sokkal jobban tudtam tanulni. Egyszerűen jobban megmaradt az anyag, ha edzés után tanultam.”

-    Nagyon komoly célok vezettek Tápéra, de onnan miért igazoltál át Mórahalomra?

„Mórahalmon is a bajnoki cím volt a kitűzött cél, de ott sokkal jobbak voltak a körülmények. Ráadásul nagyon jó volt a csapat és szépen fejlődtek is. Ha már megkerestek, akkor éltem a lehetőséggel.”

-    A Mórahalom csapatával sikeresen feljutottatok az NB III-ba, ami azt jelenti, hogy heti 3 edzés helyett már 5 volt. Ez mennyire nehezítette meg az egyetemi tanulmányaid folytatását?

„Szerencsém volt, mert addigra már a képzésem vége felé jártam és egyre kevesebb órám volt. így könnyebben össze tudtam állítani az órarendemet úgy, hogy ne ütközzön az edzésekkel. Előfordult olyan, hogy késő éjszaka is tanulnom kellett, hogy behozzam a lemaradásomat, de szerencsére nem sok ilyen alkalom volt.”

-    Kétszer úgy váltottál klubot, hogy a bajnoki cím volt a cél, de az NB III-ban már nem tudtatok úgy érvényesülni, hogy a győzelemről lehessen beszélni. Majd két év után ki is estetek. Ez mennyire viselt meg téged? Elvette a motivációdat?

„Motivációm az mindig lesz. Azt nem tudják elvenni tőlem. Az az érdekes, hogy az első évben sokkal rosszabbul játszottunk, mint a másodikban. Ennek ellenére mégis kiestünk a második év végén. Természetesen kerestük a hibákat, hogy mit rontottunk el. Alig nyertünk meccseket. Sikerélményünk alig volt. Ez nyilván megtöri az embert, de túl kell lépni rajta.”

-    Végül tavaly nyáron megkerestek a SZEOL-tól és most már itt vagy, de hogyan fogadtad a megkeresést, hiszen egyszer már el kellett menned tőlük?


„Nagyon örültem neki, hogy megkerestek, mert így végre Szegeden lehetek. Korábban, amikor itt voltam, akkor nem voltam igazolt játékosuk. Köszönettel tartozom nekik, hogy itt edzhettem. Már akkor is nagyon komolyak voltak és teljesen igazuk volt, amikor azt mondták, hogy az összes edzésen elvárják a jelenlétet. Szerencsére most már ott tudok lenni minden edzésen.”

-     Idén januárban államvizsgáztál az egyetemen. Ez azt jelenti, hogy az őszi idény alatt még voltak óráid, de már készülnöd kellett a végére. Szakdolgozatot írni, államvizsgára tanulni. Ebben mennyire támogattak a csapattársak? Vagy mindent egyedül kellett megoldanod?

„Az utolsó félévben már szinte csak órákat tartottam. Ez azért volt jó, mert sokkal kevesebb időmet vette el. Délelőtt megtartottam az óráimat, majd délután elmentem edzésre. Este elkészítettem a következő napi óratervet. Utána pedig tudtam foglalkozni a szakdolgozatommal, vagy akár tanulni is tudtam. A meccsek ideje alatt pedig nem volt semmi zavaró tényező, mert hétvégén nincs iskola.”

-    A testnevelés órákhoz nagyon jó háttér a sportolói pályafutásod. Segít ez az órák megtartásában?

„Igen. Minden osztálynak bemutatkozom és elmondom, hogy milyen végzettségem van, és mindig megemlítem, hogy mellette még labdarúgó is vagyok. Ez nagyon tetszik a gyerekeknek és sokkal könnyebben megtalálom velük a közös hangot, de így van ez a földrajz órákon is.”

-    Sok ember azt gondolja, hogy egy sportoló élete nagyon könnyű, mert sokat keres. Nem tanulnak, pláne nem egyetemen. Végigjártuk az utat, ami a diplomádig vezetett. Te sportolóként találkozol-e olyan emberrel, aki pont ezekkel a szavakkal illet téged? Ha igen mit szoktál mondani neki? Megpróbálod neki elmagyarázni, hogy ez nem így van?

Tamás fejeli a labát

„Igen szoktam találkozni ilyen emberekkel, de nem tudom nekik elmagyarázni, hogy ez nem ilyen egyszerű.  Általában nincsenek azzal tisztában, hogy mennyi időt kell rászánni a sportra, hogy eredményesek legyünk. Sokszor a hétvégéket is be kell áldozni a siker érdekében. Ezt persze nem sajnáljuk, de ezt csak az értheti, aki benne él.”

Láthattuk, hogy a sport és a tanulás igenis megfér egymás mellett. Ha nagyon akarjuk, akkor hivatásos sportolók is lehetünk és mellette megszerezhetünk egy diplomát is. Nem kell lemondanunk az álmainkról, felhagyni a hobbinkkal csak azért, hogy egy másik célunk teljesüljön. Pócs Tamás nagyszerű példa arra, hogy nincs lehetetlen, csak akarni kell. Egy sportoló, aki a jövő nemzedékeit fogja oktatni és talán meg is szeretteti velük a sportolást. 

Nagy Dávid

(HappyHelp Kft.)